Telefontöltővel mentették meg egy nő életét a debreceni rendőrök, egy percet sem vesztegethettek

Jókor voltak jó helyen.

Nem mindennapos életmentésről számolt be a police.hu, ugyanis egy telefontöltő kábelével mentettek életet a debreceni rendőrök.

Augusztus 19-én öt rendőr éppen Budapestről tartott a laktanyába, amikor az M35-ös autópálya 9-es kilométerénél egy olyan balesetre lettek figyelmesek, ahol két autó egymásnak ütközött. Azonnal intézkedtek, és segítettek a sérülteken.

Az egyik autóból saját lábukon ki tudtak szállni az utasok, őket a szalagkorlát mögé kísérték.

Fotó: Illusztráció (police.hu)

Ám a másik kocsiban utazó férfinak a jobb karja artériásan vérzett, itt nyomókötést alkalmaztak, de a mellette ülő hölgynek beszorult a lábfeje, amit nem akartak megmozdítani.

A hős segítők egy csomagtartóban talált telefontöltő kábellel szorították el a sérült combját, így csillapították vérzést, amíg a mentők a helyszínre érkeztek.

A sérülteket kórházba szállítottak, a baleset körülményeit vizsgálja a rendőrség.

2025. augusztus 23. 11:03
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a...
„Sikeres tárgyalás az oroszokkal. Az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki meg...
Majka a Strand Fesztiválon végre elhagyta azt a jelenetet, amelyben korábban a miniszterelnök nyilvános kivégzését i...
A kommunikációs igazgató újra a tiszás álprofilok célkeresztjébe került. Felhívta a figyelmet a Patrióta legutóbbi a...