Tinik tartották rettegésben Zalakaros környékét, a rendőröktől sem riadtak vissza - Fotók

14 évesek okoztak galibát.

Nyár eleje óta folyamatosan érkeztek a bejelentések a rendőrségre kisebb-nagyobb értékű lopásokról – derült ki a police.hu pénteki közleményéből.

Galambokon és Zalakaroson két 14 éves fiú tört be családi házakba, éttermekbe, műhelybe, volt olyan, hogy parkoló autóból vitték el az akkumulátort és a rádió előlapját.

A hatóságok több esetben is azonosították és kihallgatták a fiatal gyanúsítottakat, akik beismerték tetteiket.


A fiúk azonban ennek ellenére sem álltak le a lopással, hétfőn éjszaka is bementek egy ingatlanba, ahonnan elektromos kisgépeket vittek el azért, hogy eladják.

A járőrök széles körű adatgyűjtést végeztek, melynek során ismét rájuk gyanakodtak.

Végül elfogták és lopás vétség miatt kihallgatták őket a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon.

A nyomozók ezúttal őrizetbe vették a tiniket és kezdeményezték letartóztatásukat.

2025. október 24. 15:45
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family
Van, aki az árnyékból akar kilépni és van, akinek 20 év után teljesül az álma, sokan pedig nyeri jöttek. Összeálltak...
family
Itt valami nagyon nem stimmel. Aki eddig a legértékesebb műtárgyakra licitált, most ő maga áll a kereskedőkkel szemb...
family