A rendőrségre szombaton 16 óra körül érkezett bejelentés egy férfitól, miszerint testvérét ecsegi lakásukban holtan találta.
A rendőrök a helyszínen kiderítették, a 40 éves nő halálát idegenkezűség okozta, a helyszínen elfogták a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható 43 éves bejelentőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytatja az eljárást.