Újabb Tisza-alelnök szólta el magát: Amerikában fejlesztik Magyar Péterék új alkalmazását

Radnai Márk elárulta: a Tisza új applikációját Amerikában fejlesztik. Kocsis Máté szerint a DatAdat újra csőre van töltve.

Radnai Márk épp a Tisza-adó miatt készült applikációt mutatta be, amely során sikerült elejtenie egy megjegyzést, hogy az alkalmazást Amerikában fejlesztik. A történelem ismétli önmagát: adománygyűjtő ládikák most már a robotkutyán, a DatAdat csőre töltve – írta Facebook-videójához az eset kapcsán Kocsis Máté.

– Először is, szeretném bemutatni, hogy hogy működik az alkalmazás, elérhető asztali számítógépen is és telefonon is, az App Store-ból és a Google Playből letölthető. Amennyiben még nem letölthető, akkor 1-2 órán belül az lesz, mert, Amerikában folyamatosan dolgoznak rajta – hangzott el Radnaitól a felvételen.


A Tisza új applikációjának indítását egyébként Kötcsén jelentette be Magyar Péter. Emlékezetes, korábban új arcok bemutatását ígérte, ebből lett egyetlen új arc, Forsthoffer Ágnes, aki a Tisza Párt női alelnöke is lesz majd szeptember közepétől. Kötcsén azon munkálkodott Magyar Péter, hogy elterelje Tarr Zoltán Tisza-alelnök mondatairól a figyelmet, aki bevallotta, hogy másra készülnek, mint amit mondanak, és többkulcsos adó bevezetését vetítette előre. Tarr azt is kijelentette, hogy választást kell nyerni, és aztán mindent lehet.

Magyar Péter azóta eltüntette Tarr Zoltánt, most azonban Radnai Márk, a Tisza Párt másik alelnöke is kínosan elszólta magát.

Bajnaiék cége is készen áll, hogy támogassa Magyar Péteréket?

Kocsis Máté arra utalt bejegyzésében, hogy az előző parlamenti választás kampányában megismert DatAdat is csőre lehet már töltve Magyar Péterék mögött. Emlékezetes, Márki-Zay Pétert tevékenyen támogatta a Bajnai Gordonhoz köthető cégcsoport, amelyben Ficsor Ádám volt titokminiszter és Szigetvári Viktor, az Együtt egykori elnöke is dolgozik.

Emlékezetes, hozzájuk kötötték azokat a tört magyarsággal megfogalmazott sms-eseket, amiket a fél országban szétküldtek a választások előtt, de az Amerikából érkező guruló dollárok is átfolyhattak a cégen.

Nyitókép: Facebook

2025. szeptember 09. 11:53
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family