Ursula von der Leyen: Lengyelország lesz a legnagyobb kedvezményezettje az EU védelmi hitelprogramjának

Lengyelország lesz a legnagyobb kedvezményezettje a SAFE (Security Action for Europe) uniós védelmi hitelprogramnak - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke vasárnap, a lengyel-fehérorosz határon Donald Tusk lengyel kormányfővel közösen rendezett sajtóértekezleten.

A sajtókonferenciát Ozierany Male település közelében, a fehérorosz határon emelt acélkerítés mellett tartották.

Ursula von der Leyen aláhúzta: az Európai Unió (EU) "komolyan veszi a Keletről érkező fenyegetést". Bejelentette: az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közvetlenül határos tagállamok többleteszközöket kapnak.

Az EB elnöke felsorolta azokat a forrásokat, amelyeket Brüsszel a védelem és a fegyveripar fejlesztése érdekében mozgósít. Egyebek között elmondta: felgyorsították a SAFE programot, amely 150 milliárd euró értékű beruházásokat tesz lehetővé az uniós tagállamok számára. Megerősítette:

a programból 19 ország kíván részesülni, és Lengyelország lesz a legnagyobb kedvezményezettje

- tette hozzá.

Elmondta továbbá: a SAFE forrásait az uniós országok ipari bázisát erősítő közös beruházásokra lehet felhasználni, de be lehet őket fektetni Ukrajna ipari bázisába is, mivel az EU számára "kulcsfontosságú, hogy Ukrajna erős legyen, az unió szomszédsága erős és védett maradjon".

Donald Tusk kijelentette: az ukrajnai háború legutóbbi hetei "nagyon világosan mutatják", hogy semmilyen, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és "az agresszív Oroszországgal folytatott tapintatos játék nem vezet sikerre", nem garantálja az európai országok biztonságát.

Európának és a NATO-nak ma nagyon keménynek, határozottnak, szolidárisnak kell lennie a gonosz birodalmának újabb változatával szemben - húzta alá Donald Tusk. Elmondta: az EB elnöke lengyelországi útjának célja egyebek mellett erős érveket találni ahhoz, hogy "meggyőzzenek mindenkit Európában" az EU keleti határa védelmének és finanszírozásának szükségességéről. Megerősítette: Lengyelország jövőre 200 milliárd zlotyt (18,6 ezer milliárd forint) szán védelemre. Hangsúlyozta: Varsó "nagyon komoly" részesedésre számít a biztonság megerősítését célzó európai programokból, köztük a SAFE-ből származó forrásokból. "Több tízmilliárd euróra pályázunk, és ezt komplexusok nélkül kimondjuk" - fogalmazott a kormányfő.

Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszter július végén közölte: Lengyelország 45 milliárd euróra szóló pályázatot nyújtott be a SAFE programra.

Ursula von der Leyen pénteken kezdte el mostani körútját, melynek keretében az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szomszédos hét államba, köztük Lengyelországba látogat.

Forrás: MTI

2025. augusztus 31. 15:39
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family