Weber szerint az ukránoknak joguk van ahhoz, amit a magyarok már húsz éve élveznek

Az Európai Néppárt vezetője újabb kijelentést tett, amellyel igazolta, Brüsszel mindent megtesz azért, hogy Ukrajna a lehető leghamarabb az Európai Unió tagjává váljon. A Tisza Pártot is a soraiban tudó EPP elnöke szerint az ukránoknak is jár az, ami a magyaroknak. Manfred Weber semmit nem sajnál Ukrajnáért adni – hangsúlyozta a Magyar Nemzet keddi cikkében.

Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke ismét kiállt Ukrajna mellett. Az EPP vezetője úgy nyilatkozott, hogy egyértelmű európai perspektívát kívánnak biztosítani Kijev számára.

Manfred Weber Ukrajna mellett foglalt állást

Weber újságírói kérdésre válaszolva a magyarokat támadta és kioktató stílusában hangsúlyozta, hogy ahogy a magyar emberek élvezhették a nagy európai családhoz való csatlakozás előnyeit – mint a szabad mozgás lehetősége, az egységes piac előnyei, a gazdasági fejlődés, valamint a politikai biztonság az Európai Unión belül –, úgy az ukránoknak is joguk van hasonló tapasztalatokra szert tenni.

A Magyar Nemzet szerint Magyar Péter gazdája ezzel a nyilatkozatával ismét bizonyította, hogy Brüsszel Ukrajnát gyorsítósávon venné fel az Európai Unióba. A háborúpárti EPP elnöke nem törődik az ezzel járó veszélyekkel, az ukránoknál tomboló korrupcióval, a járványokkal és azzal sem, hogy gazdaságilag ez a lépés akár végletes is lehet Európa számára.

Fotó: Magyar Péter hivatalos Facebook-oldala

A magyarok húsz évvel ezelőtti csatlakozásuk óta élvezhetik a közösséghez tartozás előnyeit, és az Európai Néppárt álláspontja szerint Ukrajnának is meg kell adni ezt a lehetőséget 

– fogalmazott Weber.

Kiemelte: Ezt az elképzelést erősítették meg az EPP valenciai találkozóján, ahol világos állásfoglalást fogalmaztak meg a témában.

Orbán Viktor miniszterelnök a minap ismertette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mit vár el Magyarországtól.

Zelenszkij ukránbarát kormányt akar Magyarországon. Akik Brüsszel ügynökei, egyben Zelenszkij barátai. De azt is meg kell mondani, hogy soha nem lesz olyan helyzet, hogy Kijev vagy Brüsszel megmondja, hogy a magyarok az őket megillető joggal hogyan éljenek

– rögzítette a kormányfő.

A kormányfő aláhúzta, hogy az ukrán EU-tagság csődbe vinné Magyarországot. Leszögezte, ezt senki sem kérheti tőlünk, ezért Ukrajna csatlakozását nem áll módjában támogatni. Orbán Viktor arra kérte a magyar állampolgárokat, hogy mondják el véleményüket a Voks 2025 szavazáson.

2025. május 06. 11:34
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Sekély ciklon érinti az országot
időjárás-jelentés, 2025. május 8., csütörtök reggel
Megrázó fotón a reggeli kettős tragédia, esélyük sem volt az áldozatoknak
Egy 53 éves férfi életéért jelenleg is küzdenek.
Csodajárgánnyal csaptak le a rendőrök a Soroksári úton, előle nincs menekvés – Videó
Még az illegális gyorsulási versenyeken is megirigyelnék a kocsit.
Kirándulásból rémálom: Belefulladt egy alsónémedi diák a Szent Anna-tóba
A Szent Anna-tóban fürdőztek a diákok, amikor megtörtént a legrosszabb.
Súlyosan megsérült egy szászfenesi apuka, aki kislánya életét akarta megmenteni
Az áldozatot kórházba szállították.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.