A viharban megsérült tűzoltónak gyűjtenek vért - segítsünk!

Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban sérült meg a napokban. Az 55 éves férfi a 3. kerületben dolgozott, amikor hirtelen rázuhant egy faág. A tűzoltó azóta is kórházban van és most vérre van szüksége, még mindig kritikus az állapota. Rengetegen aggódnak érte, hatalmas az összefogás.

Letörtek az ágai a hatalmas fának, a mellette lévő másik pedig kidőlt a vihar miatt a III. kerületben, Budapesten. Egy felvételen jól látszik, ahogy a vihar szinte gyökerestől tépte ki a fát. A járdán csak azután lehetett újra közlekedni, hogy a tűzoltók eltávolították az akadályokat.

A hétfői vihar hatalmas károkat okozott országszerte, a beavatkozások száma rekordot döntött, ugyanis péntekig 11 ezer 510 káresethez riasztották a tűzoltókat, akik megállás nélkül dolgoztak a romok eltakarításán.

Egy 55 éves tűzoltó azonban életveszélyesen megsérült munka közben. Épp az emelőkosárban dolgozott, amikor hirtelen rázuhant egy hatalmas faág.

A Tények információi szerint három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is megoperálták. Erről a felesége tett közzé egy bejegyzést a közösségi oldalán, ugyanis a férfi állapota annyira kritikus, hogy vérre van szüksége.

Úgy tudjuk a férfi korábban Karcagon élt a családjával és a helyi tűzoltóságnál dolgozott. Korábbi munkatársa nyilatkozott stábunknak.

Ő egy ízig-vérig kolléga volt, egy igazi tűzoltó, aki gyakorlatilag mióta elkezdte a pályát, arra törekedett, hogy másokon segítsen

– fogalmazott Kovács Zoltán János.

Imréért nemcsak a tűzoltó társai aggódnak, hanem rengeteg karcagi ismerőse is.

Nagyon jó szomszédunk volt, elköltöztek már egy ideje. Nagyon sajnáljuk, mert nagyon jó embernek ismertük meg, segítőkész

– tette hozzá Sznopka Tibor.

Aki szeretne segíteni a sérült tűzoltónak, az az Országos Vérellátó Szolgálatnál jelentkezhet irányított véradásra.

Imrének bármilyen vércsoport megfelelő, a felesége pedig közzétette a szükséges adatokat is.

2025. július 12. 13:07
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért Sebestyén József családja számíthat a kormány segítségére. Ezt Orbán V...