Elmondása szerint ennek az oka igencsak prózai: amikor a Fidesz megalakult, ő rég nem volt már egyetemista, ugyanis akkor már ötödik éve dolgozott. Már megszületett az első gyermeke és akkortájt szerezték meg az első lakásukat is.
Teljesen más élethelyzetben volt, mint például Orbán Viktor és a többi alapító tag. Kövér Lászlóval viszont már akkor is jó volt a kapcsolata. Felidézte: édesanyjával épp vetették a krumplit, amikor a rádióból megtudta, barátját beidézték. Így került be Áder János a Fideszbe, mert azt gondolta, hogy Kövér mellé egy ilyen helyzetben gondolkodás nélkül oda kell állnia.
A beszélgetés jó hangulatban telt, sok hasonló kis színes történetet lehetett még hallani. Deutsch Tamás és Kövér János is felidézte, hogyan élte meg a Fidesz alapításának történetét és kiderült például az is, Kövér László már nem emlékszik pontosan hogyan találkoztak először. Lehetett hallani történeteket arról is, hogyan élték meg az első választási kampányt és az első parlamenti ciklust.
Kitértek a beszélgetésben arra is, hogy az elmúlt 35 évben milyen sikereket tudott elérni a Fidesz. Kövér László szerint azonban a sikerességhez sok esetben például az MSZP-nek egyes kormányzati intézkedései is, hibái is kellettek. Tett ugyanakkor egy elismerő megjegyzést Horn Gyuláról: az egykori szocialista miniszterelnök megakadályozta, hogy Soros György rátegye a kezét az OTP Bankra. – Ezt én Horn Gyula történelmi érdemei között tartom számon – jegyezte meg.
Mi a Fidesz identitása?
Hosszasan beszélgettek a Fidesz identitásáról is, amelynek kapcsán felidézték, hogyan is kapta nevét a Fidesz, mi a név eredete? Deutsch Tamás felidézte: 1988. március 30-a Fidesz alakuló gyűlése megszületett hosszú-hosszú órák vitája alapján, hogy megalakul ez a politikai ifjúsági szervezet, és annak nevet kellett találni. Elmondása szerint a Bibó István Szakkollégium alagsorában lévő klubhelyiség zsúfolásig telt, éjszakába nyúlt a vita a névről. – Egyszer csak nagyon későn, nagyon fáradtan Sztilkovics Szávó barátunk, fölkiált, és azt mondja: Fidesz. Többen mondtuk, hogy "orvost, vizet" – idézte fel, hozzátéve, azt hitte mindenki, hogy önkívületi állapotba került. Sztilkovics Szávó azonban mondta hogy nincs baja, ez egy név javaslat, vagyis legyen a párt neve Fiatal Demokraták Szövetsége. – Ezért lett a nevünk, senkinek rajta kívül ez a névötlet, ez az elnevezés nem jutott eszébe – emlékezett vissza az EP-képviselő.
A kerekasztal beszélgetésen még több érdekes témát érintettek a részt vevők, amelyben egyaránt szerepet kaptak a múlt béli történetek, mint a jelen kor politikai kihívásai. A teljes adást alább tudják megtekinteni: