Sulyok Tamás: A tradíció és az innováció határozzák meg a magyar felsőoktatást

A Debreceni Egyetem ma virágkorát éli.

A tradíció és az innováció határozzák meg a Debreceni Egyetemet, ahogy a magyar felsőoktatást is – jelentette ki a köztársasági elnök a hajdúsági vármegyeszékhely felsőoktatási intézményének tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésén vasárnap.

Sulyok Tamás elmondta, a tradíció és az innováció egysége biztosítja, hogy a magyar egyetemek nemcsak megőrzik értékeinket, hanem egyaránt élen járnak a jövőt formáló tudományokban.

Az államfő a Főnix Arénában rendezett eseményen arra kérte a hallgatókat és oktatókat, hogy legyenek büszkék a magyar felsőoktatásra, amely olyan kiválóságokat adott a világnak, mint Neumann János, Szent-Györgyi Albert, Karikó Katalin vagy Krausz Ferenc.

Nemzetünk a Nobel-díjasok lakosságarányos rangsorában a tizenegyedik helyen áll, ez nemcsak múltunk dicsősége, hanem jövőnk ígérete is

– fogalmazott az államfő.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Sulyok Tamás felidézte, Debrecen mindig különleges helyet töltött be a magyar művelődés történetében, egyeteme egész Magyarország büszkeségének számít, ahol tizenhárom karon, a humántól a reálterületekig, az orvostudománytól a zeneművészetig zajlik képzés.

Az államfő szerint a Debreceni Egyetem ma virágkorát éli, csaknem ötvenezer hallgatója van, jelen van a város határán túl, vezetői pedig tudtak élni az elmúlt huszonöt év strukturális lehetőségeivel és tovább építették az egyetem megbecsülését és kapcsolatrendszerét

Sulyok Tamás kiemelte, a debreceni diploma olyan érték, amely nagy előnyt jelent, hiszen a felgyorsult ütemben fejlődő világban minden eddiginél fontosabb a nemzetközileg is versenyképes tudás megszerzése.

Önök lesznek az első nemzedék, amelyik a mesterséges intelligenciával nemcsak szembesül, hanem azt széles körben, ma még elképzelhetetlen helyzetekben is alkalmazni fogja

– fogalmazott.

A köztársasági elnök köszöntötte a partiumi, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és délvidéki hallgatókat és munkatársakat, valamint a világ távolabbi tájairól érkezett hallgatókat.

2025. szeptember 07. 16:17
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Európa háborúpárti vezetői tanácskozást tartottak. Eldöntötték: katonákat fognak küldeni Ukrajnába. Megmondtuk előre...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...