Emlékszik rám? - kérdezte, majd rátámadt egy 45 centis machetével

Megpróbálta megölni a vendéget, aki miatt kirúgták.

Egy egyesült államokbeli észak-karolinai férfit, a 39 éves Matthew Kinget azzal vádolják, hogy miután kirúgták egy bárból, 30 perccel később egy machetével és egy pár bokszerrel tért vissza, amelyekkel megpróbált megölni egy vendéget. Állítása szerint miatta bocsátották el – közölte a lawandcrime.

A bár dolgozója először szóváltásba keveredett egy másik férfival Charlotte belvárosában a The Public House-ban hajnali 2 óra körül, majd miután csúnyán összevesztek, kirúgták, ezért idegesen távozott, de pár perccel később visszatért.

Körülbelül 30 perccel később King visszatért a bárba két bokszerrel és egy körülbelül 45 centiméter hosszú machete-vel felfegyverkezve

 – áll a vallomásban. 

A kép forrássa: Mecklenburg megyei seriffhivatal

Az áldozat mögé sétált, majd csak egy kérdést tett fel.

Emlékszik rám?

- kérdezte, ezek után megpróbálta az áldozatot fejbe ütni a bokszerekkel, majd a machetét a feje felé lendítette. A megtámadott férfit megvágta, de ekkor többen odaugrottak, és leterítették a támadót.

A sérültet, valamint a vérengzést megakadályozó társát egy helyi kórházba szállították, ahol ellátták őket.

A 39 éves Matthew Kinget gyilkossági kísérlettel, és fegyverrel elkövetett testi sértéssel vádolják. A támadás során elszenvedett sérülései miatt ellátták, letartóztatták, és a Mecklenburg megyei börtönbe szállították. Hamarosan bíróság elé állítják.

2025. augusztus 15. 18:52
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family
Másodperceken múlt, hogy már nem beszélgethettünk volna Áronnal, akinek története mindannyiunk számára tanulságos. E...
family
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family