Menczer Tamás: Ajjaj, Peti lába alól kicsúszott a talaj…

Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – írta közösségi oldalán a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás hozzátette, „az, hogy Peti nem látja előre a világpolitika eseményeit, nem meglepő. Ez a brüsszeli gazdáinak sem sikerül.”

Mint fogalmazott, Magyar Péter azt sem érti, amit mindenki lát, ez több mint kellemetlen. Menczer Tamás kiemelte: 

A békére azért van esély, mert Trump nyert Amerikában, és tárgyalt Putyinnal. (Ahogy ezt Orbán Viktor előre megmondta.) Ursula és barátai 3,5 év alatt semmit sem tettek a békéért. Ők most néznek, mint hal a szatyorban, nekik nem osztottak lapot, legfeljebb székért könyörögnek Trump asztalánál.


A politikus arról is írt, hogy „Peti szerint kezdeményezni kell, hogy Budapest legyen a Putyin–Zelenszkij-béketárgyalás helyszíne”.

Segítek Petinek. Nem most, hanem 3,5 évvel ezelőtt ajánlottuk fel Budapestet béketárgyalás helyszínének. Trump komoly tempót diktál, nagy lépésekkel halad a béke felé. Brüsszelben épp most tanulják – immár sokadszor – azt a régi mondást, hogy Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz

– fogalmazott Menczer Tamás. 

2025. augusztus 19. 12:25
A berendezések valószínűleg nem voltak megfelelően karbantartva.
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family
Másodperceken múlt, hogy már nem beszélgethettünk volna Áronnal, akinek története mindannyiunk számára tanulságos. E...
family
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family