Légkondicionáló miatt kerültek többen kórházba, halálos áldozat is van

Öt ember halt meg New York Harlem kerületében, és 14-en kórházba kerültek, miután legionáriusbetegséggel fertőződtek meg - jelentette be hétfőn az egészségügyi hatóság, amely a légkondicionáló berendezésekkel hozza összefüggésbe az eseteket.

Összesen 108 esetet erősítettek meg ebben a kerületben - hangsúlyozta a New York-i egészségügyi hatóság, hozzátéve, hogy a légkondicionáló hűtőtornyoknál pozitív eredményt mutattak a baktérium vizsgálatra vonatkozó tesztek - tájékoztatott az MTI.

A legionáriusbetegség (legionellózis) egy súlyos tüdőfertőzés, amelyet a Legionella baktériumtörzs okoz. A fertőzés vízzel vagy légúti úton, a levegőben lebegő mikrocseppeken keresztül történhet. A betegség nem terjed emberről emberre.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A New York-i egészségügyi hatóság emlékeztette az ingatlantulajdonosokat arra, hogy kötelesek gondoskodni légkondicionáló berendezéseik megfelelő karbantartásáról, hogy megakadályozzák a baktériumok szaporodását.

A betegség nevét az első ismert esetekről kapta, amelyek 1976-ban jelentek meg egy philadelphiai szállodában, ahol az American Legion veteránszövetség tartott konferenciát. Akkor 34 ember halt meg.

2025. augusztus 19. 09:04
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family
Másodperceken múlt, hogy már nem beszélgethettünk volna Áronnal, akinek története mindannyiunk számára tanulságos. E...
family
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family