Festőszalaggal kötözte le az egyéves kislányt a dajka

Egy órán keresztül hagyta arccal lefelé a takaró alatt.

Az egyesült államokbeli ohiói 23 éves kisgyermeknevelőt, Katelyn Strohacker-t azzal vádolják, hogy július 21-én a napköziben egy festőszalaggal lekötötte egy egyéves kislány szemét, lábát és kezét, majd a gyermeket arccal lefelé, felügyelet nélkül hagyta egy takaró alatt – írta meg a lawandcrime.

Az elkövető a festőszalagot testi fenyítésre és fegyelmezésre használta, amivel kegyetlen módon lefogta a gyereket.

A lány édesanyja augusztus 7-én értesítette a rendőrséget, és elmondta, hogy a napközi intézmény igazgatója, Jamie Schoelkopf felvette vele a kapcsolatot az incidenssel kapcsolatban.

A kép forrása: Licking megyei seriffhivatal

A gyanúsítottat ezt követően kihallgatták, aki beismerte tettét, és hogy ezt egynél több alkalommal is megcsinálta

– áll a panaszban.

A dajkát és felettesét elbocsátották. Az egykori bölcsődei dolgozónak mostantól tilos felügyelet nélkül kapcsolatba lépnie kiskorúakkal, és augusztus 28-án meg kell jelennie egy újabb meghallgatáson a bíróságon.

Kapcsolódó tartalom:

Takaróval megfojtott egy 3 éves kisfiút egy bölcsődei dajka
 

Nyitókép: Illusztráció (Shutterstock)

2025. augusztus 22. 15:25
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Háztartási gépeket, fülhallgatókat és hangfalakat kaptak az Egy lépéssel több Alapítványtól a Gyógyító Energia Közha...
23-ra nőtt a sérültek száma Munkácson a csütörtök hajnali orosz rakétatámadás után. Két rakéta is becsapódott egy ká...
Lovaskocsival száguldozott egy ámokfutó hajtó Kazincbarcikán, a férfi több szabályt is megszegett, az esetről videó ...
Fejjel lefelé esett bele egy több mint tíz méter mély kútba egy 50 év körüli asszony Sajópüspökiben, Borsodban. A zu...