Takaróval megfojtott egy 3 éves kisfiút egy bölcsődei dajka

A gyerek nem tudott segítségért kiáltani.

A 40 éves egyesült államokbeli Missouri állami bölcsődében dolgozó Tiffany Hedricket letartóztattak, és azzal vádolják, hogy megfojtott egy 3 éves fiút, egy takaróval betakarva – tette közzé a lawandcrime.

A gyilkosság május 16-án, pénteken történt a Park Hills-i Mitchell utca 100-as háztömbjében található intézményben, körülbelül 65 mérföldre délre St. Louistól.

A vádiratban az áll, hogy bölcsődei dajka a hátára fektette Conradot, miközben a teste alá húzta a saját takarójának oldalait, befogva ezzel a karjait, majd a fiút a hasára fordította.

Miután a picit a hasára kényszerítette, ismét szorosabbra húzta a takarót, befogva a karjait. Egy súlyozott takaróval takarta be a fiút, amely körülbelül 8 kilogrammot nyomott

– olvasható a rendőrség közleményében.

A kép forrása: St. Francois Megyei Börtön

A napközi tulajdonosa, a Park Hills 2. kerület tanácsosa, Spring Gray a kisfiú halálát követően lemondott tanácsi tisztségéről.

A perben továbbá azt állították, hogy a napközi olyan mértékben hanyag volt, hogy az aznap dolgozó alkalmazottak egyike sem vette észre, hogy Conradot megfojtják, és azt sem, hogy a gyermek meghalt.

Lacey Hardie a pici nagynénje elmondta, hogy unokaöccse nem beszélt, autizmus spektrumzavarral küzdött, és „rémálom” arra gondolni, hogy a kicsinek fájdalmai voltak és nem tudott segítséget kérni.

Az elkövetőt gyermek bántalmazásával és gyilkossággal vádolják. Jelenleg a St. Francois megyei börtönben tartják fogva, augusztus 22-én reggel kell megjelennie a bíróságon.

2025. augusztus 21. 11:44
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Hatan sérültek meg, köztük egy gyerek is, miután összeütközött két autó Hajdúhadházon szerdán.
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Több métert zuhant és az alsó rakpart betonjára esett egy férfi szerdán este az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték köz...
Meggyilkoltak egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. A csecsemőt először eltűntként keresték, az anyja ugyanis azt ál...
Először beszél a magánéletéről Kapu Tibor. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a TV2-n!
family