Kannabiszos gumicukorral etette a gyerekeket egy bölcsődei dajka

Négy 1 éves kicsi került kórházba.

Az eset a napokban történt Texasban, amikor egy óvodai dajka Halloween alkalmából gumicukrot vitt a csoportjában lévő gyerekeknek – írta meg a People.

A 35 éves Anisha Burks megkínálta őket, azonban a gyerekek közül többen is rövid időn belül rosszul lettek. Így az intézmény vezetői értesítették a mentőket, akik négy 1 éves kicsit szállítottak kórházba.

Az orvosok megvizsgálták a gyerekeket, és megdöbbenésükre THC-t, a marihuána hatóanyagát mutatták ki a szervezetükben.

Fotó: Collin Megyei Börtön

A rendőrök átkutatták a bölcsődét és egy nagy táska kannabisz tartalmú gumicukrot találtak a dajka személyes dolgai között. Az intézményt az incidens után bezárták, másnap azonban ismét megnyitott.

A bölcsőde vezetői és személyzete együttműködik a rendőrséggel és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szülők továbbra is biztonságban tudhassák náluk a gyermekeiket.

Anisha-t azonnali hatállyal kirúgták, a rendőrök pedig letartóztatták. Gyermekek veszélyeztetésével és kábítószer birtoklásával vádolják.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Kapcsolódó tartalom:

Drogos gumicukorkákat adott diákjainak a tanárnő

2022. november 03. 17:01
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family