„Ha legközelebb arra járok, megöllek!”

A bejelentés után a rendőrség azonnal intézkedett.

Ismét megfenyegette áldozatát a lúgos orvos zaklatója. A police.hu szerdai beszámolója szerint egy férfi 2025. augusztus 19-én kora este megjelent a lúgos orvos áldozataként ismert nő budapesti lakásánál, és kaputelefonon keresztül azzal fenyegette meg, hogy ha legközelebb arra jár, megöli.

A fővárosi rendőrök az esetről érkezett bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, de a fenyegetőző férfi már nem volt ott.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A Budapesti Rendőr-főkapitányság zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és megkezdték a zaklató felkutatását, aki azonos a korábban hasonló cselekmények miatt a BRFK által elfogott és meggyanúsított személlyel

- írták a közleményben.

A hatvan éves férfit a sértett kihallgatását követően elfogták, előállították, gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatását.

A két gyermekét egyedül nevelő nőt tizenkét évvel ezelőtt támadta meg egy bukósisakos, maszkos, kesztyűt viselő férfi, amikor éppen elindult otthonról. A támadó megszorította a nyakánál és visszalökte a lakásába, ahol megkötözte, és injekcióval elkábította. Ezután maró anyagot öntött a nemi szervére, innen kapta a lúgos orvos nevet.

2025. augusztus 20. 13:52
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Az Egyesült Államok külügyminisztere ünnepi nyilatkozatban köszöntötte Magyarországot augusztus 20-án. Marco Rubio h...
Kocsis Máté szerint a Tisza Párt elnökének az a baja a Fidesszel, hogy nincs benne.
Otthagyták a biztos állásukat, és állítják: kapcsolatuk sosem volt erősebb.
A legnagyobb rendben és óriási érdeklődés mellett zajlottak az augusztus 20-i nemzeti ünnep délelőtti programjai: a ...