Magyarország is kiállt Lengyelország mellett – ezt már az ENSZ-ben is megtudják

Orbán Viktor világosan fogalmazott: Magyarország történelmi szövetségese Lengyelországnak, és teljes szolidaritást vállal a dróntámadás után - fejtette ki a Mandiner.

Negyvennyolc ország, köztük Magyarország is aláírta azt az ENSZ-ben ismertetett nyilatkozatot, amely elítéli Oroszország szeptember 9-i akcióját, amikor tizenkilenc drón hatolt be Lengyelország légterébe.

A dokumentumot Marcin Bosacki lengyel külügyminiszter-helyettes olvasta fel

az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésén, amelyet Varsó kérésére hívtak össze. 

Bosacki szerint a drónok a civil lakosságra, az infrastruktúrára és a légi közlekedésre is komoly veszélyt jelentettek, és példátlan módon sértették meg a NATO és az Európai Unió légterét.

A nyilatkozatban a résztvevő országok felszólították Moszkvát, hogy haladéktalanul vessen véget Ukrajna elleni háborújának, és tartózkodjon a további provokációktól. 

Az eszkaláció nem vezethet a békéhez. Csak a szuverenitás és a területi integritás tisztelete teremtheti meg a feltételeket a tartós békéhez

 – hangsúlyozta a lengyel diplomata. A dokumentumot az uniós tagállamokon kívül többek között Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Svájc és Grúzia is aláírta.

A kép forrása: képernyőfelvétel a videóból

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban szintén elítélte a történteket, kiemelve, hogy Magyarország történelmi szövetségese Lengyelországnak.

Minden, ami Lengyelországot sérti, a szuverenitását behorpasztja, arra Magyarországnak azonnal és elsők között kell reagálnia. Az orosz drónok behatolását Lengyelország területére elfogadhatatlannak minősítettük az első pillanatban, és ott vagyunk a lengyelek mellett, száz százalékban szolidárisak vagyunk velük

– fogalmazott.

A helyzet politikai dimenziót is kapott: Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter arra kérte Orbán Viktort, hogy ne csak szavakban ítélje el az orosz agressziót, hanem konkrét lépésekkel is támogassa Ukrajnát.

Sikorski arra szólította fel a magyar kormányfőt, hogy oldja fel az uniós védelmi források blokkolását, és vonja vissza vétóját Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásával kapcsolatban.

2025. szeptember 13. 16:52
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...