Nagy erőkkel vonult ki a TEK Szekszárdra - videóval

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak közreműködésével elfogtak egy 32 éves szekszárdi férfit, aki hónapok óta bántalmazta a feleségét - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta, hogy az asszony kért segítséget a szekszárdi rendőröktől, mert megelégelte, hogy férje hónapok óta lelkileg, testileg bántalmazza. A nő több olyan esetről számolt be a nyomozóknak, amikor a férfi egy-egy vita után, máskor ok nélkül ütlegelte.

Felmerült az is, hogy a férj nem csak a felesége ellen követett el bűncselekményeket, illetve, hogy otthonában fegyvert is tart, ezért elfogásához a nyomozók a TEK segítségét kérték. A lakásban tartott kutatás során légpuskát és gázriasztó fegyvert találtak a rendőrök.

A férfi, akit kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, elismerte, hogy rendszeresen bántalmazta feleségét.

A közlemény szerint a gyanúsított felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt követte el tettét. A bíróság a hétvégén elrendelte a letartóztatástát.

MTI

2025. szeptember 08. 13:03
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 9., kedd reggel
A két magyar turistanővel szembeni csoportos szexuális erőszak Európa katasztrofális migrációs politikájának újabb b...
Radnai Márk elárulta: a Tisza új applikációját Amerikában fejlesztik. Kocsis Máté szerint a DatAdat újra csőre van t...
A dél-oroszországi Jejszk Krokodil-kanyon nevű állatkertjében egy éjszakai tűzvészben elpusztult 28 krokodil és egy ...