Nagy István: 2025-ben is megvédjük a magyar gazdák érdekeit

2025-ben is megvédjük a magyar gazdák érdekeit - hangsúlyozta az agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Nagy István úgy fogalmazott: kihívásokkal teli évet zárt a magyar agrárium, a gazdáknak nehezített pályán kellett dolgozniuk, de "soha egyetlen pillanatig sem volt veszélyben a mindennapi kenyerünk". Mint mondta, a gazdák kitartásról, szorgalomról és egységről tettek tanúbizonyságot, a magyar kormány pedig jelentős erőfeszítéseket tett a termelők likviditásának megőrzése érdekében.

A miniszter a legfontosabb eredmények között említette, hogy "hazánk vezetésével sikerült megvédeni a gazdák támogatását". De a veszély nem múlt el - figyelmeztetett, hozzátéve: "Brüsszel és hű kiszolgálója, Magyar Péter továbbra is azon van, hogy elvegye a gazdák területalapú támogatását, és azt Ukrajnának adják."

"Ebben a helyzetben különösen fontos az agrárpetíció, amit a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara indított" - mutatott rá. A petíciót már több mint 200 ezren írták alá - jegyezte meg, majd úgy folytatta: fontos, hogy itt ne álljanak meg, mert a petíción keresztül megnyilvánuló támogatással a magyar kormány "akár hegyeket is meg tud mozgatni Brüsszelben".


Nagy István hangsúlyozta: egyszerűbb, gazdabarát új támogatási rendszert várnak Brüsszeltől, az uniós agrárpolitika középpontjában a gazdálkodóknak kell állniuk - húzta alá.

"Szégyen, hogy a Tisza párt még mindig a rossz oldalon áll és úgy gondolják, hogy büntetni kell a magyar gazdákat" - mondta. Hozzátette: aki az élelmezésbiztonságot veszélyezteti, bűnt követ el. Szavai szerint, ha megszűnnének a területalapú támogatások, az az élelmiszerek drágulásával is együtt járna, ezt pedig nem hagyhatják.

Nagy István beszámolt arról, hogy 2025-ben folytatódik a magyar mezőgazdaság megváltozott klimatikus viszonyokhoz való alkalmazkodásának segítése, valamint a minél nagyobb hozzáadott értéket teremtő fejlesztések támogatása. Számos új pályázati felhívás megjelenése várható - ígérte, jelezve: továbbra is kiemelten támogatják a legkisebb gazdaságokat és a fiatal gazdákat.

A legkisebb gazdálkodók akár 10 millió forintos támogatást is igényelhetnek, és a költségeiket 85 százalékos mértékben finanszírozhatják a támogatással. A fiatal termelők indulását és beruházásait egy új, 79 milliárd forintos keretösszegű pályázattal segítik - jegyezte meg.


Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója emlékeztetett: a gazdatársadalom és a kormány között régi stratégiai szövetség van, amely alapján mindenkor számíthatnak egymásra. "Közösen kiállunk a magyar gazdák érdekeiért Magyarországon és Brüsszelben is" - szögezte le, megjegyezve: a Tisza párt Brüsszel oldalán áll a magyar gazdákkal szemben. Felhívta a figyelmet a dolgozó fiatalokat támogató munkáshitelre, amelyet az ifjú gazdák is igénybe tudnak venni.

Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke azt mondta: fontos ügy miatt állnak ki, "a kelet-közép európai gazdák hangját, érdekeit elfelejtették belevenni az európai párbeszédbe".

Rámutatott, hogy az Európai Bizottság által tervezett jövedelemalapú támogatási rendszer részletei nem ismertek, de az világos, hogy lényegesen kevesebben részesülhetnének a támogatásból, és kevesebbet is kapnának, mint most.

"Az a dolgunk, hogy meg tudjuk védeni a gazdákat, a felelős élelmiszerfogyasztókat, a magyar családokat" - jelentette ki. Hozzátette: az állattartás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű, nincs magyar gazdaság állattartás nélkül.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott: az EU-nak kiváló stratégiája van arra, hogyan lehet az ukrán mezőgazdaságot integrálni az unióba, ám "egy gondolata sem volt arról", hogy mindez milyen hatást vált majd ki, illetve hogyan teszi tönkre az európai gazdákat.

Kiemelte: a szövetség érdemi párbeszédet folytat a magyar kormánnyal, minden egyes jogszabálytervezetet egyeztetnek. Hozzátette: képesek olyan partnerré válni, hogy bármilyen döntést is hoznak Brüsszelben, arra a magyar gazdák minden körülmények között fel legyenek készülve.

MTI/Fotók: MTI/Szigetváry Zsolt

2025. január 06. 14:10
Autójához kötözve vonszolta a kutyáját egy jánoshalmi férfi, nyilatkozott nekünk
Autójához kötözte és több száz méteren keresztül vonszolta a kutyáját egy jánoshalmi férfi. A brutális kínzás után k...
Mélybe vetette magát egy férfi a ferihegyi reptér emeletéről, meghalt
Az édesanyja közölte a tragikus hírt.
Rejtélyes vírus terjed, ezek a HMPV tünetei
14 év alatti fiatalokat és időseket támad a HMPV vírus Kínában, de egy virológus szerint a HMPV Magyarországon is je...
A magyar filmipar a csúcson, óriási elismerést kapott Hollywoodtól
Világszínvonalú a hazai filmgyártás. Nem véletlen, hogy a hollywoodi produkciók itt forgatnak.
Valóra vált a magyar énekesnő álma, különleges és intim számára
Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kívánhatott volna.
Horrorisztikus eset, két holttestet találtak egy repülőgép futóművében
Az elhunytak személyazonosságának megállapítása jelenleg is zajlik.
Majdnem halálra verték a rablók
Kis híján halálra vertek egy kiskunhalasi férfit a saját otthonában. A 85 éves nyugdíjashoz egy testvérpár tört be. ...
Hihetetlen, egy fiatal lány ölelkező szalont nyitott
Az ölelésből sohasem elég.
Tények teljes adás, 2025. január 7., kedd
SOKKOLÓ - Brutális videón a rendőrgázolás! Egy helyszínelőt ütött el egy autós Felsőpáhoknál. A járőr átrepült a sza...
Szedjétek le rólam a kilókat!
Nem figyelt oda magára, pillanatok alatt szaladtak fel rá a kilók. Peller Károly észre sem vette, mekkora a baj. Azt...
family

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.