Panyi Miklós: újabb balos megmondóemberek támadják a fiatalok első lakásprogramját

Újabb balos megmondóemberek támadják a fiatalok első lakásprogramját - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteki Facebook-bejegyzésében.

Panyi Miklós úgy fogalmazott, ezúttal HVG vezérigazgatója, Szauer Tamás "szállt bele" az Otthon Start Programba.

"Nem ez az első eset, hogy Szauer támadja a társadalom széles rétegeit támogató kormányzati intézkedéseket, hiszen korábban a többgyermekes édesanyáknak nyújtott szja-mentességbe állt bele. Szauer korábbi posztjában sajnálta, hogy októbertől a háromgyermekes, 2026 januárjától a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák havonta 50-100 ezer forinttal többet fognak hazavinni! De mit is várjunk a HVG vezérétől? Ami jó az embereknek, ami jó az országnak, az rossz az ellenzéknek, ezért az fáj nekik. A tiszás Kollár Kingától tudjuk, ez a balos tempó. Na és persze támadni a kormányt rendíthetetlenül. Eddig az volt a HVG problémája, azért fanyalogtak, hogy magasak az albérletárak, lakásárak, ezért a fiataloknak nehéz otthont szerezni, lakhatási probléma van az országban. Most, hogy a kormány megindította a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési programot, most akkor ez a baj. Ha van sapka, az a baj, ha nincs, az! Mi mást várhatnánk a baloldaltól?" - írta az államtitkár.

Panyi Miklós szerint "a HVG vezérének ezért most az fáj, hogy több százezer fiatal előtt kinyílt az első otthon megszerzésének lehetősége, több tízezer, akár több mint 100 ezer forinttal is olcsóbbak lesznek a törlesztők a fiatalok részére, mint piaci hitel esetén, beindul az építőipar, sok tízezer munkahely jön létre, sok tízezer új lakás épül, a program hatására pedig még az albérletárak is csökkenni kezdtek".

"Tényleg nagy tehát a baj, de leginkább a baloldal háza táján! A HVG és a baloldal ajánlata ugyanis az, hogy első otthon helyett építsünk bérlakást" - írta az államtitkár.

Hozzátette, várják a HVG-nek azt a nagy tényfeltáró cikkét, amely a Karácsony Gergely vezette főváros bérlakásprogramjának elmúlt hat éves sikeréről beszámol. "Inkább ne várjuk, nem lesz ilyen" - jegyezte meg.

A fotó illusztráció (Panyi Miklós Hivatalos Facebook oldala)

"A baloldal és Szauer ajánlata tehát az, hogy majd néhány év múlva néhány ezer bérlakás épül, és akkor néhány ezer fiatal majd kibérelheti azokat. A polgári Magyarország ajánlata ezzel szemben az, hogy otthonteremtési programot indítunk és minden fiatal számára lehetőséget adunk első saját otthona megszerzésére. Mi az első otthon biztonságát, a baloldal a bérlakásfüggőséget ajánlja! Lehet választani…" - olvasható a bejegyzésben.

Panyi Miklós végül reagálva "a HVG spekulánsokra és az ingatlanár-emelkedésre vonatkozó állításaira" közölte: a program a fiatalok és ingatlantulajdonnal nem rendelkezők számára készült, a gazdagok, a spekulánsok, valamint azok, akiknek van saját ingatlantulajdonuk, nem vehetnek részt benne.

"A HVG vezérigazgatója sem vehet részt benne" - tette hozzá.

Továbbá az állam a támogatást kamattámogatás formájában, 25 évre elosztva biztosítja, nem ad egyösszegű támogatást, így az nem tud beépülni az árakba, valamint az Otthon Startba árkorlátokat építettek, amellyel megakadályozzák az árak emelkedését, luxusingatlanok megvásárlását pedig nem finanszírozzák

Több mint 100 ezer olyan eladó ingatlan van a piacon, ami belefér a program feltételrendszerébe, van tehát kínálat, emellett több tízezer új eladó ingatlan fog megjelenni a hirdetési felületeken, hiszen most valós esély lesz arra, hogy az eladók el tudják adni eddig beragadt ingatlanjaikat, és a kínálat folyamatosan bővül. Csak idén 15 ezer új lakás építése fog elindulni országszerte. Jönnek az új lakások tízezrei. A kínálat nőni fog!

Továbbá megindítottuk a Lakhatási Tőkeprogramot, amely 300 milliárd forinttal 30 ezer új lakás építését támogatja a következő öt évben - sorolta az államtitkár.

"Tehát, kedves fiatalok, ne üljetek fel a balos propagandának, ne üljetek fel a belvárosi libsi fanyalgásnak, helyette inkább tervezzetek, számoljatok és szerezzétek meg életetek első lakását!" - zárta sorait az államtitkár.

MTI

2025. augusztus 22. 15:20
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A kommunikációs igazgató újra a tiszás álprofilok célkeresztjébe került. Felhívta a figyelmet a Patrióta legutóbbi a...
„Hamarabb utolértük Magyar Pétert, mint a sánta kutyát” – írta Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője újab...
Az érzékenyeknél fejfájást is okozhat az ingadozás.
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
A Szent István-napi rendezvények záró akkordját a magyar származású világhírű muzsikus, Leslia Mandoki adta az Állam...
family