Közleményük szerint Magyar Péter kettős nyomás alá helyezné a háztartásokat: egyfelől kiderült, hogy a Tisza drasztikus adóemelési terve a hazai munkavállalók nagyobb részének csökkentené a rendelkezésre álló jövedelmét. Másfelől a párt hivatalos programjának részévé tette az orosz energiahordozók tiltására vonatkozó brüsszeli törekvést, ami literenként ezer forint fölötti üzemanyagárakat és a jelenleginél három és félszer magasabb rezsidíjakat eredményezne, így drasztikusan megemelkednének a családok költségei.
Kiemelték, a Tisza alelnöke egy fórumon elmondta, hogy a választások előtt nem szabad megszorításokról beszélni – mert ha mindent elmondana, akkor megbuknának –, viszont ha nyernek, utána "mindent lehet".
A párt tanácsadója pedig egy másik alkalommal arról beszélt, hogy a rezsicsökkentés megkérdőjelezését egyelőre nem javasolja, mert az "meleg dolog", de egy idő után elő lehetne venni - tették hozzá.
Magyar Péter tervezett megszorításai azonban olyan mértékű társadalmi károkkal járnának, amelyek nem hagyhatóak figyelmen kívül - állította a Századvég ezért kiszámolta, hogy a Tisza energiaprogramjának milyen következményei lennének a leginkább kitett családokra nézve.
Az elemzés alapján egy háztartás energiaigényét elsősorban nem a jövedelme határozza meg, hanem olyan tényezők, mint a lakóingatlan mérete, a háztartásban élők száma, a berendezések mennyisége vagy az eszközök hatékonysága.