Tóth Gabi szerint, ezért robbantak ki a konfliktusok a Megasztár válogatóin

Óriási a felelősség a zsűrin.

Múlt szombaton elindult a Megasztár legújabb évada. Már a válogatók legelején kiderült, hogy remek hangokból és megdöbbentő produkciókból idén sem lesz hiány. Tóth Gabi már gyakorlott zsűritagnak számít, de a Megasztár e szempontból számára is új terep. A showműsor izgalmairól és a nyári élményeiről pénteken Csehy András riporternek számolt be élő kapcsolásban Szentendrén, a Duna parton.

Nagyon mozgalmas volt a nyár, most jöttünk haza Erdélyből. Olyan szinten feltöltődtem, hogy tele vagyok tettvággyal

- mesélte Tóth Gabi, aki számára a Megasztár fontos szerepet tölt be az életében.

Éppen húsz éve volt áprilisban, hogy a legjobb női hang lettem 2005-ben. Azóta egy olyan szép karrierutat tudhatok be magamnak, ami nagyon ritka, főleg egy tehetségkutatóban feltűnt énekestől. Most pedig ott ülni zsűriként, ahol anno felfedeztek, egy elképesztő megtiszteltetés

- árulta el az énekesnő, aki szerint mindez óriási felelősséggel is jár. Úgy tartja, nagyon megosztó az idei széria, de a legfőbb cél a szórakoztatás, és tehetségekből nem volt hiány. A feszültség velejárója a műsornak, de úgy érzi már elég tapasztalata van abban, hogy jól kezelje az esetleges vitákat.

Érdekes, hogy nekem inkább a versenyzőkkel voltak konfliktusaim. Jellemzően nekik nem tetszett a kritika, a valósággal nehezen szembesültek. Én meg ugye elég nyers ember vagyok, mindig az őszinte véleményemet fogom elmondani

- tette hozzá Tóth Gabi. Műsorban jelenleg még a válogatók zajlanak, de az énekesnő szerint rengeteg olyan tehetség érkezett, akik döbbenetesen jó produkciókkal készülnek, hogy megismerje nevüket a közönség.

Szombat este 19:30-kor Megasztár a TV2-n!

2025. szeptember 12. 13:20
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Döbbenetes videót hozott nyilvánosságra saját magáról Dulin Metta. Ő az Ázsia Expressz egyik sztárja és remélhetőleg...
family
Sokkot kaptak a rajongók, amikor meglátták Varga Viktort a szőrzete nélkül. Levágta a szakállát, amit amúgy olyan ha...
family
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak, amikor hatalmas tűz tombolt egy balatonfüredi házban, a pusztító lángok között felrobba...
Azt pletykálják, hogy titokban megszült Sydney van den Bosch! Mi most megkerestük a gyönyörű modellt, szóval már tud...
family
Zaklatták, meg akartak erőszakolni egy fiatal lányt a HÉV-en. Az édesapja a lánya segítségére sietett és úgy bepöcce...
family