Bukott önkormányzati képviselőjelölt a Tisza Párt Kötcsén bejelentett új női alelnöke

Két új politikust mutatott be Magyar Péter híveinek Kötcsén: Forsthoffer Ágnest és Kármán Andrást. Előbbi éppencsak elkezdte mondani beszédét, de már hazugsággal indított, míg utóbbiról még csak azt sem lehet elmondani, hogy új lenne. Kármán már a Tisza Párt kanizsai kongresszusán is ott volt, ráadásul meg is szólalt a médiában.

Forsthoffer Ágnes „még csak most lett tiszás, de máris hazugsággal indít” – írta Magyar Péter Kötcsén bejelentett politikusáról Talabér Krisztián. A Nézőpont Intézet elemzője közösségi oldalán felhívta a figyelmet arra, Forsthoffer Ágnes beszédének elején kiemelte, hogy ez az első politikai szerepvállalása.

Azt viszont elfelejtette megemlíteni, hogy 2024-ben Balatonfüreden várospolitikusnak indult, csak a helyiek nem szavaztak neki bizalmat. Forsthoffer a balatonfüredi önkormányzati választáson egyéni önkormányzati képviselőnek indult a város egyik választókerületében. A helyiek nem őt, hanem egy másik független jelöltet szavaztak meg képviselőnek, a többi választókerületben egyébként a Fidesz jelöltjei nyertek.

Komoly, hogy másfél év kaszting után ennyit sikerült összehozni

– jegyezte meg az elemző.

Mint ismert, hogy a kormány rendezvényét megtrollkodja, Magyar Péter mára Kötcsére hívta a szimpatizánsait és megígérte: a Tisza Párt új arcokat is bemutat majd. A helyszíni tapasztalatok szerint azonban Magyar Péter hívei a rendezvényen egyre csak fogyatkoztak, sokan csalódottan távoztak, ugyanis a pártelnök csak egy semmitmondó lózungokból álló beszédet mondott, ráadásul az új arcok is elmaradtak.

Egy idősebb hölgy egyenesen azt mondta távozóban, most már elege van ebből. Sokan az időjárásra is panaszkodtak, volt olyan, aki azt mondta, nem jogászok kellenének az ellenzéki pártba, hanem még több szakértő.

Forsthoffer Ágnesen és Magyar Péteren kívül mindössze egyetlen felszólaló volt még, Kármán András, aki Forsthoffer mellett a másik újként bemutatott politikus volt.

Róla érdemes tudni, hogy annak idején Matolcsy György államtitkára volt a Nemzetgazdasági Minisztériumban, 2010–11 között. Kármán a bankadó kivetésében még kitartott a kormány politikája mellett, de nem sokra rá, az IMF „hazazavarását” megelőző tárgyalásokon belátta, hogy csak a miniszter és a miniszterelnök akaratának végrehajtója lehet, ezért lemondott posztjáról – írta róla korábban a Hvg.

Eszerint Kármánnál a bankadó kivetése után az IMF hazazavarása tette be a kaput, emiatt távozott a kormányzatból annak idején. Azt is érdemes hozzátenni, hogy Magyar Péter hiába mutatta be Kármánt új arcként, mert ő már a Tisza Párt kanizsai kongresszusán is ott volt, ráadásul meg is szólalt a médiában.

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

2025. szeptember 07. 16:42
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
A férfi úszás közben elsüllyedt, órákig keresték a mentőcsapatok. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-n!
A Közel-Kelet és benne Izrael lakosságának is joga van a terrorfenyegetettségtől és rakétatámadásoktól mentes élethe...
A brit férfi a gyilkosság után levonszolta a lépcsőkön az áldozat holttestét. További részletek a Tényekben 18.00-ko...
Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek további területekre, az űriparra, a védelmi és a távközlési iparra is kit...
Súlyos jelenetek zajlottak le vasárnap Kötcsén a Tisza Párt rendezvényén: a közmédia tudósítóit egész nap inzultáltá...